Ezt az eredményt tükrözi az is, hogy Magyarországé a régió legdinamikusabban növekedő befektetői piaca. Magyarországhoz hasonló eredménye csupán Csehországnak volt: az első negyedévben mindkét ország +46 értékpontot szerzett, a második negyedévben pedig csupán +3 ponttal jobb indexet szerzett Magyarország. A befektetői piacon belül is az irodapiac érte el a legnagyobb növekedést, mely növekedés a szakértők szerint még nagyjából két évig biztosan tartani fog. Ami a 2019 utáni időszakot illeti, még egyelőre bizonytalan a jövő.
Hasonlóan erős időszakon van túl a bérlői piac is. A bérlői hangulatindex az idei év második negyedévében továbbra is jó értéken áll (+43). Bár az első negyedév még ennél is magasabb, +59 pontot hozott, még ez az eredmény is magasan túlszárnyalja a régió többi országában mért aktuális uralkodó hangulatot. Az elmúlt négy évben folyamatosan növekedett a bérlői aktivitás az irodai, kereskedelmi és ipari szegmensben egyaránt. Azonban itt is igaz, hogy a legnagyobb növekedést az elmúlt negyedévben az irodapiac produkálta.
A fejlesztések során nagy hansúlyt tesznek manapság a fenntartható, környezettudatos, költséghatékony épületek létrehozására. Sőt, sikeresen növelhető az ingatlan értéke, amennyiben az rendelkezik zöld tanúsítvánnyal.
A kedvező hangulatnak némi visszaesést jelenthet a régióban uralkodó munkaerőhiány, azonban a RICS által készített felmérésben megkérdezettek 95%-a továbbra is bizik abban, hogy ez nem érinti hátrányosan az új befektetők érdeklődési kedvét a piacon.
Forrás:
http://www.portfolio.hu/ingatlan/iroda/magyarorszag_mindenkit_maga_moge_utasitott.261571.html